Van legalább 3 épkézláb mondatod? Ügyfélszerzés egyszerűen!

Olvasási idő: 3 perc

Az elmúlt hónapban sok régi ismerősömmel találkoztam. Ahogy az lenni szokott, az ember érdeklődik a másik iránt (-Hogy vagy? -Mit csinálsz?). No, az utóbbi kérdésnél voltak fennakadások. Ezért elhatároztam, hogy csinálok egy mini tesztet, vagyis inkább tudatosan figyeltem az emberek reakcióit. Amennyiben végigolvasod látni fogod, hogyan illik bele már ez a fajta ügyfélszerzés vállalkozásod marketing rendszerébe! Mini tesztem egy kérdésből állt:

Te mivel foglalkozol mostanában?  

Szerintem nem egy bonyolult kérdés. Ellenben a válaszok elgondolkodtattak. Kezdeném azzal, hogy nem egy nagy mintáról beszélek, ezért nem lehet elég pontos és reprezentatív. Összesen 22 fővel végeztem el a kísérletemet.

Nos az eredmény: akinél megértettem elsőre, hogy mivel is foglalkozik, 4 fő volt. Az általuk adott válaszok 3-5 mondat között voltak. Világosak, egyértelműek. A többiek elkezdtek magyarázkodni, körülírni a dolgokat. Nem nagyon értettem, nem volt se eleje, se vége. Volt olyan is, aki hálózatépítésbe kezdett és azonnal ecsetelte a rám váró milliókat. Szerintem a marketingtervet mondta el egy szuszra. Az biztos, hogy így csökken az esélye az ügyfélszerzésnek. Mert valljuk be őszintén, itt már elindul az ügyfélszerzés.

 

Mit kell tenni? Hogyan indul el az ügyfélszerzés már a bemutatkozással?

  Igazából ezt is jól ki kell dolgozni, hogy mit is mondasz és be kell építeni az értékesítési folyamatodbaHa már itt, az elején nem vagy képes felcsigázni beszélgetőtársad érdeklődését, akkor nagy az esélye, hogy a továbbiakban nem lesz partnered. Pedig elképzelhető, hogy pont azt keresi, amiben Te tudnál neki segíteni. Ehhez adok most egy kis gyakorlati segítséget. Ez a módszer lehetővé teszi számodra, hogy mondandód tájékoztasson, egyértelmű legyen és felkeltse az érdeklődést partneredben terméked, szolgáltatásod iránt. Megmutatom most Neked én mit mondok, ha valaki megkérdezi tőlem mivel is foglalkozom és kielemezzük:  

 – Te mivel foglalkozol? Van egy jól működő marketing ügynökségünk, ami azt jelenti, hogy csapatunk erőforrásait a Te vállalkozásod is kihasználhatja üzletszerzésre, brand építésre és folyamatos marketing tevékenységekre. Az általunk kidolgozott módszerrel pontosan meghatározzuk saját piacodat, vevőidet és felépítjük automata ügyfélszerző gépezetedet, ami neked bevételt termel! Mindössze annyit kell tenned, hogy meglátogatod weboldalunkat és ott feliratkozva azonnal elküldjük neked az első információkat. Nos mit szólsz hozzá? (és átadom a névjegyemet)

 

Elemezzünk:

“Van egy  jól működő …” – itt elmondod pár szóban egyszerűen mivel foglalkozol.

“ami azt jelenti,” – lefordítod konkrétan emberi érthető nyelvre, úgy, hogy kezded csigázni az érdeklődést.

Az általunk kidolgozott…” – figyelj barátom, ez az ajánlatom Neked! Ebben tudok segíteni!

mindössze annyit kell tenned,” – bizony tenni kell Neki is, ösztönözz cselekvésre!

Nos mit szólsz hozzá?” – azonnali visszacsatolást várhatsz a másiktól.  

Próbálj ki több szöveget és teszteld.

A lényeg, hogy  legyél felkészült és összeszedett. Nagyon kevésszer adatik meg a második lehetőség, hogy elmondd mit csinálsz. Így nem fog előfordulni, hogy ezzel az ismerősöddel ha találkozol, büszkén mondja majd, hogy mit vásárolt, esetleg milyen vállalkozásba kezdett bele. Ja, csak nem tőled vásárolt és nem veled dolgozik, mert más érthetően mondta el neki a dolgokat az első találkozáskor.

Szóval? Van legalább 3 épkézláb mondatod?