Melyek a jó vezetői készségek?

Olvasási idő: 3 perc

Had kezdjem ezt a bejegyzést Jules Ormont híres mondásával:

A jó vezető sohasem helyezi magát követői fölé, kivéve a felelősségvállalásban!

Megszívlelendő mondat. Mikor először hallottam, pont olyan helyzetben voltam, hogy kezdett igaz lenni rám a mondat első része. Hmm…, de többszöri elolvasás után aznap ez egy igen kellemes pofon volt, már ha lehet egy pofont kellemesnek nevezni.

Ismerek vezetőket (nem is egyet) akik sajnos a mondat első felét nem fogadták, nem fogadják meg. Mikor kezdtek megérkezni a “csúcsra” idejük nagy részét arra fordították, hogy másokat onnan lelökjenek. Ez szerintem azért van, mert éretlenek még a vezetésre, bizonytalanok és azt hiszem, hogy nem az egészséges versenyszellem van bennük. De mondom még egyszer, ez a saját véleményem.

Ez lehet, hogy működik egy rövid ideig, de nem hiszem, hogy hosszútávon eredményeket lehetne elérni. Gondolj bele, ilyenkor energiád nagy része – és időd – arra megy el, hogy figyeled a másikat, összeesküvés elméleteket gyártasz, mert félsz.

Szerinted egy ilyen vezetővel jó együtt dolgozni? Szerintem nem!

Mi akkor a megoldás, hogy ezt elkerüljük?

Én az egyik menedzseremtől a következőket tanultam:
Ha vezető vagy építs jó kapcsolatokat, nyerd meg az embereket. Ez csak akkor működik ha szereted őket és őszinte érdeklődéssel közeledsz feléjük. Ha nem vagy őszinte, akkor az egész hamar átmegy manipulációba. A rossz hírem számodra, hogy ez nagyon gyorsan kiderül.

Szóval ne manipulálj és ne a vezetői rangodban bízz, mert emiatt nem fognak követni az emberek.

Most nézzük meg, hogy melyek azok a vezetői tulajdonságok, amikkel szerintem egy jó vezetőnek rendelkezni kell.

1.) Hozzáértés Lehet, hogy most elmosolygod magad, mert bizony a munkahelyeden tudnál mondani azonnal legalább 1 embert, akire már az első pont nem illik. Bizony, sajnos van ez így:). Ahhoz, hogy vezető legyél, mások előtt tudj menni, elengedhetetlen az, hogy érts ahhoz amit csinálsz. Fel kell fedezned magadban, hogy mi az, ami valóban érdekel, mi a Te ajándékod amit kaptál! Erre kell összpontosíts. Lesznek, viszont olyan dolgok, amikhez nem értesz. Itt helyes önértékeléssel kell rendelkezz, mert csak akkor tudod elfogadni mások segítségét. Én azt gondolom, a magányos farkasok ide lejárt. A csapat az, ami előre visz.

2.) Bátorság Sokáig dilemmában voltam, hogy a jó vezetőnek mindent tudnia kell, és neki kell a legokosabbnak lennie. Ezt bizony egy általam igen nagyra tartott vezető megcáfolta. A jó vezető nem biztos, hogy a legokosabb vagy a legtöbb ötlettel rendelkező ember, de ő az, aki elég bátor ahhoz, hogy az első lépést megtegye!

3.) Tisztánlátás Mennyi embert adta fel az álmait csak azért, mert az első negatív hatások eltántorították őket. Egy cél eléréséhez ez is hozzátartozik. Ezeken az akadályokon fogsz edződni, de legyőzni csak úgy tudod, ha magad előtt tisztán látod, hogy hova juthatsz el. A sikeres vezetők mindig fókuszban tudják tartani a célt és tisztán látják azt!

4.) Tréning Világunk nagyon gyorsan változik. Folyamatosan késznek kell lenni az új kihívásokra. Ezt viszont csak tanulással lehet elérni! El kell felejteni a régi beidegződéseket, hogy “majd jól megtapasztalom a dolgokat” és az elég lesz. Nem lesz elég. Én szóltam:)!

5.) Jellem Mit jelent ez a szó, hogy jellem? 
Azt olvashatjuk a meghatározásban, hogy a jellem meghatározza a cselekvést, a magatartást. Jellem nélkül az emberek nem fognak követni téged! Sőt… A jellemed ad erkölcsi tekintélyt, hogy embereket gyűjtsd magad mellé! Amennyiben jellemed mellé még tehetség is párosul, akkor semmi nem ment meg, hogy sikeres legyél:)!

Én az évek alatt, amit vezetőként töltöttem, ezeket a pontokat tartottam legfontosabbnak. Igyekeztem szem előtt tartani a felsoroltakat és alkalmazni. Szokták mondani, hogy a “tudás hatalom”. Szerintem a tudás önmagában nem hatalom, csak akkor válik “hatalommá”, ha alkalmazzuk és nem mindegy, hogy mire. Ez viszont már egy másik bejegyzés lesz:).